A helyszín ezúttal is a kedvenc nógrádi városom, Balassagyarmat. A Cseperedő és a Meseerdő óvoda után egy harmadik óvodából is kaptam néhány hete egy szülőtől telefont. A keresztféléves kampányunk plakátjára figyelt fel egy anyuka, és meglátta a gyermekek angol tanulásában rejlő lehetőségeket. A csoport indításához szükséges nyolc kisgyermek napokon belül jelentkezett, így az első, érdeklődő telefon után két héttel máris indulhatott a legújabb csoportunk. A csütörtök délutánt találtuk megfelelő időpontnak az óvoda életéhez igazodva. Egy új kolléganőnk, Barbara kapta a kis csoportot. Ez az első ilyen korú csoportja, de imádja a kicsiket, és lelkesen készült az első órára. 2010. február 25-én tartottunk egy ingyenes bemutató órát. A Játékvár óvoda kívül-belül gyönyörűen felújított, a tornaterme, amit megkaptunk a foglalkozások idejére, hatalmas, tágas, jól felszerelt, és a gyermekek mindenféle mozgásos játékához elegendő teret biztosít. Jóval a foglalkozás megkezdése előtt érkeztünk Barbarával, én magam kíváncsian vártam a kicsiket. Először Bernadett érkezett, ikergyermekeit hozta az órára. Bettike és Bendegúz 6 évesek, közvetlenek, barátságosak. A pólót örömmel vették magukra, és érdeklődve nézegették velem a Micimackós mesekönyvet is. Utánuk Rebeka érkezett, a nagymamájával. Először kicsit meg volt szeppenve, de ő is könnyen feloldódott. Aztán jött Fanni, akinek az anyukája segített a csoport szervezésében, majd érkezett Dávid, és Antony, szintén a szüleikkel. Utolsónak érkezett Ádám és Hanna, szintén testvérek, Ádám már nagycsoportos, szeptembertől iskolás lesz, Hannácska alig múlt 3 éves. Ő nagyon sírt, nyilván nem tudta, hogy mi vár majd rá, de amilyen gyorsan elkezdi a sírást, olyan könnyű megvígasztalni is. Ő is nagyon könnyen barátkozik, engem pedig az én ki Laurámra emlékeztet, ő is éppen ilyen, nagyon gyorsan kétségbe esik, és bizony nagyon gyakran eltörik nála a mécses. Most még lehet hogy jól is jön, hogy van rutinom az ilyen picik kezelésében is. Hannácskával nagyon gyorsan összebarátkozunk, engem nagyon meghatott a ragaszkodása. Az óra elején még minden szülő bent volt. Én a magam részéről úgy gondolom azonban, és ehhez ragaszkodom is, hogy teljesen másképp viselkednek, és játszanak a gyerekek, ha csak ők vannak benn és a tanárnő, és másképp ha a szüleik is ott vannak. Láttam rajtuk, hogy ügyes, talpraesett gyerekek, így hát megkérdeztem őket, hogy ki az a nagyon ügyes kis ovis, aki most kiengedi az anyukáját, apukáját. Ekkor még nem nagyon mertek jelentkezni, de amikor felajánlottam ezért cserébe egy jutalom-matricát, szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy kimehet anya és apa. Nagyon büszke voltam rájuk. Így kezdődött el az óra. Barbarának a helyzet éppen annyira új volt, mint a gyerekeknek, de nagyon ügyesen oldotta meg. Változatos, és sokféle játékkal készült, amiket a kicsik szívesen fogadtak. Énekeltek, mondókáztak, sok mozgásos játékot játszottak, és az óra végén mindannyian boldogan szaladtak ki a szüleikhez. Rebeka nagymamája megkérdezte, hogy hogyan érezte magát a kislány, és hogy jön e legközelebb is. Rebeka válasza egyértelmű volt, persze, hogy jön. Ő is és a többiek is. Ajtony apukája azt ígérte, jövő héten jelzi, hogy ők tudnak e majd járni, mert a nagyfiú focizni is jár, és az edzés időpontja épp az angol órával ütközik.
Hanna is feloldódott a végére, bár volt néhány játék, aminek ő csak szemlélője volt, de a többiben ugyanolyan aktívan részt vett, mint a többiek. Amikor az óra végén elköszöntünk, és megkérdeztem tőle, hogy ugye jövő héten is találkozunk, csak annyit mondott: „Majd megint az öledbe ülök” - és huncutul mosolygott. Imádnivalóak egytől egyig, és a szülők is nagyon közvetlenek. Jó kis közösség alakul, alig várom a jövő hetet, hogy újra találkozzunk. Kellemes délután volt!
