Gyorsan eltelt ez az hét, ismét itt a csütörtök, és én ismét Balassagyarmatra készültem. Az idő is egyre tavasziasabb, nekem is jobb a kedvem. Az óvodásokhoz egyébként is mindig szívesen megyek, otthon érzem magam közöttük. Ezúttal is korábban érkeztünk, a gyerekek még csak ébredeztek. A magnó azonban megtréfált minket, mert nem akarta lejátszani a programhoz tartozó lemezt. Szerettük volna zeneszóval várni őket, de ez most nem sikerült. Barbara találékonyságára volt szükségünk, hogy tudjuk kezelni a helyzetet.
A kicsik megint sorban érkeztek, ezúttal Dávid volt az első, utána Rebeka jött. Ők a héten nem járnak oviba, de az angol órára bejöttek. Utánuk szépen sorban érkeztek a többiek is, így a kezdésre teljes lett a létszám. Ajtony is eljött, így most már ő is kapott pólót, könyvet, és hátizsákot is. Rebeka elhozta a kis barátnőjét, Laurát is, és boldogan újságolta neki, hogy mikor mit kell majd csinálni, és ő volt az, aki végig kérte Barbarát, hogy mikor mit csináljanak, mert Laura ezt még nem látta. Nagyon édes volt. A kis Hanna most is ugyanolyan édesen ragaszkodott hozzám, mint az előző alkalommal. Egyre több mindent mesél el, most pl már azt is tudom, hogy kicsit fáj a torka. Megint voltak játékok amiben ő nem vett részt, hanem az ölemből figyelte, de odafigyelt, és ugyanúgy csinálta, mint a többiek, csak éppen nem a körben állt, hanem az ölemben. Néhány játéknál én is odamentem vele a többiekhez, és csináltuk együtt. Én biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy ismeri ő is a színeket, a család tagjait, a mozgásformák neveit, és a dalokat, mint a többiek, csak lehet, hogy neki több idő kell ahhoz, hogy feloldódjon, és majd vissza is mondja ezeket. Most is az én kis Laurám jutott az eszembe, aki tavaly ugyanilyen korú volt, és foglalkozásokon át csak üldögélt, és csendben figyelte a többieket,. Aztán otthon mindent elmondott amit tanultak, természetesen angolul. Az óra felénél érkezett meg Ajtony apukája. Elmondta, hogy volt egy kis félreértés közöttük, mert Ajtony otthon azt mondta, hogy inkább fociedzésre szeretne járni, nem angolra. Kértem az apukát, hogy ha van rá lehetősége és ideje, várja meg az óra végét, mert Ajtony láthatóan jól érzi magát odabent, ne zavarjuk most meg őt, had játszon a többiekkel. Az óra most is nagyon gyorsan eltelt, Barbara is láthatóan élvezte, hogy a kicsik mennyire gyorsan tanulnak, és hogy milyen sok mindenre emlékeznek a múlt órán megismert dolgokból. Laura az óra végére ugyanúgy ismert mindent, mint azok a gyerekek akik a múlt héten is itt jártak. A hangulat ugyanolyan volt, mint múlt héten, most sem maradt el a jutalom-matrica osztás. Ajtony is boldogan szaladt az apukájához, akivel hosszan beszélgettek arról, hogy nem ezt beszélték meg otthon. Ajtony viszont most megint úgy érezte, hogy ő mégiscsak ide szeretne járni. Az apukája elfogadta a döntését, én pedig örülök, hogy mégiscsak a csoport tagja marad ő is. Azt hiszem Barbarának is ez volt az igazi elismerés, hogy olyan hangulatot teremtett taz órán, hogy alig várják a gyerekek a következő alkalmat. Óra végén Ádám és Hanna velünk várta meg az anyukáját. Hazafelé arról beszélgettünk, hogy mennyire hálás tanítványok a kicsik. Soha később ezt a fajta őszinte érdeklődést, tanulni vágyást, és feltétel nélküli ragaszkodást már nem tapasztaljuk meg, amit náluk. Jó lenne, ha ez sokáig így maradna…
