Előkészületek, 1. óra:
- Barbi, lesz egy ovis csoportod… Ezzel a mondattal kezdődött a kalandom a Játékvár óvodában. A rémisztő csak az volt, hogy pályakezdő, főiskolát végzett angoltanárként a legkisebbek, akikkel gyakorlatoztam 9-10 évesek voltak. Na, ők valljuk meg azért 5.-es létükre már hozzászoktak a tanulás napi rutinjához. Az unalmasnak talált, információk tömkelegével megtűzdelt órákat is csendben végigülik – jó esetben.
De mint tudjuk az óvodások nem ilyenek. Ők még csak azzal hajlandóak foglalkozni, ami valóban érdekli őket. Ami pedig igazán boldoggá teszi őket, az a játék.
Nagy ijedelmem után meg kellet látogatnom egy kolléganőm ovis csoportjának óráit. Ahogy néztem az órát, a kövek lassacskán potyogtak le a szívemről. Megismertem jó pár dalt, és még segítséget is kaptam, hogy hol találhatok még többet. Hát igen, csodálatos dolog az internet… Kolléganőm segítségével rátaláltam egy fantasztikus oldalra, ahol daloktól kezdve játékokon, nyelvtörőkön és a kifejezetten ezekhez rajzolt színezőkön át minden megtalálható; sőt egy röpke kattintásra még el is éneklik őket nekünk, akik nem igazán tudunk kottát olvasni.
Látva az órákat, a szuperszínes és kedves tankönyvet, és felszerelkezve a már említett oldalról kölcsönzött dalokkal, elindultam a kaland útján az óvoda felé még mindig egy minimális félelemmel.
Megkezdődött az óra…Megtanultunk köszönni, megtanultuk az alapszíneket, aztán jöhetett a játék. A legnagyobb meglepetésemre miután kétszer elénekeltem az egyik dalt, harmadszorra már mind énekeltek velem, fantasztikus kiejtéssel. Meglepő volt és csodálatos érzés. Az jutott eszembe: Istenem, ezt tőlem tanulták, és milyen ügyesek!
Persze azért nem zajlott felhőtlenül az óra, csoda lett volna, ha már az első óra tökéletesen sikerül. Az egyik kislány, Hanna, ugyanis mikor elejtette féltve őrzött matricáját hirtelen nekikezdett sírni. Ám szerencsésen megoldódott ez is, hiszen Zsuzsi, aki tapasztalt, kedves anyuka J azonnal a segítségemre sietett és megnyugtatta a kis Hannát, hogy haladhassunk tovább. Nos, a kislány onnantól kezdve Zsuzsi öléből dolgozta végig az órát. Az óra végén mindenkinek kiosztottam a jól megérdemelt matricát és útnak engedtem az én kis ovisaimat, hiszen a szülők már vártak rájuk. Persze az anyák és apák első kérdései ezek voltak: Milyen volt kicsim? Tetszett, Jó volt? És a szívemet hatalmas melegség és megnyugvás árasztotta el, mikor mindenkitől azt hallottam: Nagyon jó volt. Nagyon jó ez az angol! J Még a kis Hanna is, de ő azért közölte Zsuzsival, hogy készüljön, mert a következő órán is az ölében fog ülni…
2. óra:
Teli az előző óra sikerélményeivel készültem a következő órára és már nagyon vártam, hogy újra lássam az apróságokat. A már megtanult három játékhoz gondoltam viszek egy újat is. Elterveztem, hogy megtanulunk kettő dalt is. De mikor megérkeztem, előkészítettem mindent – természetesen Zsuzsi segítségével – ,és a gyerekek is megérkeztek, a technika ördöge és Murphy közbeszólt. Elromlott a magnó. Na, sebaj – gondoltam – akkor mást csinálunk. Átismételtük az előző órán tanultakat, megtanultuk az új játékot, és, hogy a szülőknek is kedvezzek, új szavakat is vettünk. Hogy, mikor az angolóráról boldogan szaladó gyermeküket megpillantják, és azt hallják tőle: mum, vagy dad. Egy-egy szó megtanulása egy- két másodperc alatt sikerült is. Elképesztő befogadóképességgel rendelkeznek ezek a picik.
És mikor az óra végén odajött hozzám az egyik kisfiú, Ádám, és azt mondta nekem: nagyon jó ez az angol óra, akkor újra úgy éreztem, de jó hogy 45 perc erejéig csak ugyan, de boldoggá tudok tenni nyolc kis gyereket, a puszta jelenlétemmel és a játék örömével és mindeközben még angolul is tanulnak.
