Angolul tanulunk!

Kedd van, az én pici lányom angol órája. Amióta megkaptuk a könyvhöz tartozó CD-t, otthon is szoktunk angolozni, eleinte én tettem be, csak úgy játék közben, hogy ismerkedjenek a dalokkal, de ahogy egyre több dallamot megismernek az órákon, úgy igénylik egyre inkább, hogy hallgassuk meg újra és újra. Az elejét már én is kívülről fújom, a múlt héten azon kaptam magam, hogy este nagy magányomban a Hello Mickey-t dúdolom…


Szóval ilyenkor, amikor az órán az ismerős dalokat hallgatják, felélénkülnek, olyan édesek, ahogy együtt éneklik! Ez Lauránál különösen nagy eredmény, ugyanis a csoport majdnem legkisebb tagjaként az első órákon bizony egy szót sem tudott belőle kihúzni a mi Márti nénink. Hallgatott, figyelt, csinálta, amit kellett, de nem szólalt meg.

Túlzott jelentőséget nem tulajdonítottam neki, és nem is baj, hiszen a második foglalkozás után hazamentünk, és este egy angol mondókával fogadott minket a nappaliban, sőt minden mozdulatot remekül elmutogatott, ami a mondókát kísérte. Én magam lepődtem meg a legjobban, mindezek mellett anyaként roppant büszke voltam rá. Azóta is sok helyen mesélem olyan szülőknek, akik kételkednek a saját csemetéjükben.

Az óra elejéről ma lemaradtunk. Laurám ugyanis elindult a 3 szinttel feljebb lévő irodámból, mondtam neki keresse meg Márti nénit, mert kezdődik az angol. Kb 10 perc múlva jött vissza hozzám, csokival a kezében, ő Márti néni helyett a büfét, és Anikó nénit találta meg… Én vittem a terembe, így a Hello Mickey-től most lemaradtunk, jött a másik kedvenc nóta, amikor mossuk az arcunkat, kezünket, lábunkat. Ezt is nagyon élvezik.

Egy gyarmati csoportnál azon gondolkoztam vajon lefordítják e magukban a kicsik a dalokat, vagy megértik így is? A tanító nénik csak angolul beszélnek hozzájuk, és ők nem is próbálják lefordítani, úgy kezelik mint a magyar nyelvet. Megmutatjuk nekik a kék vizet képen, a Micimackó kezét, fejét, lábát, és ők rögtön utána másik képen is megtalálják az általuk megtanult dolgokat.

Laura a rajzos foglalkozásokat is kedveli, ma egy babának rajzoltak lábat, ami hiányzott a képről. Nagyon ügyesek voltak.

Még valami volt, ami nagyon megragadott. Az én kicsi Laurám Lilit szemelte ki magának mára, amolyan biztos támaszként, biztosan emlékezteti Martinára, aki a héten a mamánál „nyaral”, mert beteg. Szóval a két kiscsaj tündéri volt együtt, Laura csak őt akarta párjának a közös játékoknál. Lilinek kisöccse van, de a testvéri gondoskodás már nála is nagyon szembetűnő. Le is fotóztam őket.























Ő pedig itt Lili kisöccse, aki szorgalmasan üli végig a folyosón a nővére angol óráit. Imádnivaló kis gombóc!