Angolul tanulunk!

Soha nem elégszem meg azzal, ami éppen most van, mindig mindenből többet, jobbat szeretnék. Láttam, hogy a működő csoportok jól mennek, arra gondoltam, miért ne mehetne máshol is ennyire jól? Van még két óvoda a városban, miért ne tudnánk velük is elindulni? Megtettük az első lépéseket.

Elsős gyerekekkel már foglalkoztam, de az közel húsz évvel ezelőtt volt, amikor  a most egyetemista "kislányom" még ovis sem volt. Azért ha tehette, bejött velem az órákra és nagyon élvezte. Amúgy is szokásunk volt, hogy a Városligetben sétálva "csak angolul" tudtunk, így játszottunk, beszélgettünk.

Hogy ennek mi lett az eredménye?

Egy héttel később a szintén balassagyarmati Meseerdő óvodából is megkeresett néhány szülő, így péntekenként ott is angol órát tartunk. Klári, a tanár néni a mi Mártinkhoz hasonlóan szintén tanított már ovis gyerekeket, a feladat neki sem volt ismeretlen.
A Meseerdő ovi a város legkisebb óvodája, 2 csoporttal, kb. 50 kisgyermekkel működik.

Sok- sok változat készült az első bejegyzés helyére, mert hiszem azt, hogy mindent elkezdeni a legnehezebb. Kettős szerepkörben írom ezt a blogot, mint szülő, és mint egy nyelviskola programkoordinátora. Elsősorban azokhoz a szülőkhöz szeretnék szólni, akik kételkednek, akik bizonytalanok, és nem tudják, mennyire jó, mennyire kell angolul tanulnia óvodás korú kisgyermeküknek.

Két csoportnyi kis csemete október elejére készen állt, hogy befogadja az angol nyelvet. Az első foglalkozást október 7-én tartottuk. Csupaszem, ez lett a csoport neve. 11 aprócska ember, a legkisebbek, Melissza és az én kicsi Laurám még nem voltak akkor 3 évesek, Lili, a legidősebb is csak 5 éves.

A Nyelviskola piciket oktató tanító nénije, Kunné Sörös Márta, sok éves tapasztalattal rendelkezik a gyermek nyelvoktatás területén. Megkérdeztem őt is, hogyan élte át az első órát, mennyiben volt ez más, mint amit eddig megszokott.

Két tündéri kislány anyukájaként az elmúlt néhány hónapban az életem gyökeresen megváltozott. A csendes nógrádi faluból a megyeszékhelyre, Salgótarjánba költöztünk, mert tudtam, lassan vége a boldog babázós időszaknak, hamarosan újra vár a munka, és ha némiképp egyszerűsíteni szeretném az életemet, akkor ezt az utat kell járnom. Épp válófélben, két pici gyermekkel, 6 év után újra munkába állni, egy teljesen új környezetben... sejtettem, hogy nem lesz egyszerű.